Ayurveda (Ájurvéda)
Az ájurvéda szó az élet
tudományát jelentő indiai egészségtan. Egészségünk megőrzése érdekében az
ájurvédikus tudomány tárházából életünk minden területére vonatkozóan hasznos
ismereteket meríthetünk. A mai rohanó világban az emberi szervezet rendkívül
nehezen tud ellenállni a testet és a lelket támadó stressznek, valamint a
számtalan civilizációs ártalomnak. Az ájurvéda segít a betegségek
megelőzésében, valamint a betegségek kezelésében, mint a nyugati orvoslás
kiváló kiegészítője. Az ájurvéda méregtelenítő módszerinek, valamint fiatalító
kúráinak szerves részét képezik a masszázskezelések. Kezelőink odaadóan
törekednek arra, hogy autentikus körülmények között, tradicionális olajokat és
módszereket alkalmazva segítsék kiegyenlíteni az Ön testi, tudati, szellemi,
valamint a környezeti dinamikus egyensúlyának állapotát.
Abhyanga (Abhjanga)
Két masszőr
által, meleg gyógyolajjal végzett testmasszázs, mely során a kezelők hét
testpozitúrában végeznek szinkron mozdulatokat a test két oldalán. A
felhasználásra kerülő autentikus masszázs olaj típusát személyre szabottan
határozzuk meg és választjuk ki, mely felszívódik a bőr mélyebb rétegeiben,
majd a keringésbe kerülve fejti ki áldásos hatását a szervezetre. A meleg
gyógyolaj és a masszázsmozdulatok, valamint az érintés varázslatos hatalma
együttesen teremtik meg a testi- lelki harmónia állapotát.
60 perc
17 900,-Ft
Thalodal (Thalodál)
Egy masszőr
által végzett meleg olajos testmasszázs, melynek fő hatása az idegrendszer
nyugtatásában, valamint a keringés és a nyirok serkentésében nyilvánul meg.
Mindezek mellet támogatja a bőr lágyságát és oxigén ellátását, az izmok
szilárdságát. Nyugodt alvást elősegítő hatása kiváló. Indiában a betegségek
megelőzésében nagy szerepe van.
60 perc
14 900,-Ft
Udwarthanam
E kezelés az
indiai gyógyászat egyik legtöbb jótékony hatását felsorakoztató különlegessége.
Az Udwarthanam masszázst gyógynövényőrlemény keverékével végzi két masszőr
szinkronban, intenzív, dörzsölő, ugyanakkor fájdalommentes mozdulatokat
alkalmazva. A masszázs serkenti a vér- és nyirokkeringést, megerősíti a
petyhüdt izmokat. A kezelés az egyik legsikeresebb alakformáló eljárása az
ájurvédának. Túlsúlyos embereknél kimondottan hatékony, hisz többszöri
alkalmazása esetén zsírégető hatása segít a túlsúly csökkentésében, ízületi
problémák kezelésében, valamint a méreganyagok eltávolításában. Tonizálja a
bőrt szülést és fogyást követően, csökkenti a narancsbőrt. Bőrradírként
jótékony hatással van a bőrre, segít az elhalt hámsejtek eltávolításában, a
gyógynövényeknek köszönhetően megújítva, felfrissítve, puhítva azt. Fontos a
masszázs után a megfelelő folyadékbevitel, elősegítve ezzel a felszabadult
salakanyagok távozását.
70 perc
17 900,-Ft
Shiroabhyanga (Shíróabhjanga)
Speciális
masszázsmozdulatokat tartalmazó, langyos gyógynövény olajjal végzett masszázs,
mely alaposan átdolgozza a fej, a nyak és a vállöv régióit. Intenzíven dolgozik
a hajas fejbőr területén. Feszültségoldásra, stresszes állapotok enyhítésére
kifejezetten alkalmas, de nagyon hatásosan helyt áll az alvászavarok ellen
folytatott harcban. Alkalmas hajhullás és korpásodás orvoslására is. Migrén
aktív állapotában, valamint a nyaki nyirokcsomók megnagyobbodása esetén nem
ajánlott a kezelés alkalmazása.
50 perc
14 900,-Ft
Shirodhara (Shiródhára)
Az eljárás az
ajurvéda egyedi és különleges gyöngyszeme. A Shiródhára alkalmazása során
gyógynövényolajjal dúsított szezánmagolajat csurgatunk a kliens homlokára, a
harmadik szem tájékára, mellyel jótékony hatást fejtünk ki a központi
idegrendszerre, elősegítve ezzel mélyebb ellazulást. Segít oldani a szellemi
kimerültség okozta káros állapotokat, valamint fejfájás és migrén enyhítésére
kiváló e módszer alkalmazása. Leghatékonyabban kiegészítő kezelésként, olajos
masszázsok után, vagy kúraszerűen alkalmazható.
10-30 perc
11 700,-Ft
Ájurvédikus talpreflex-zóna masszázs
A láb
központi szerepet tölt be az ájurvédában, szinte szent testrészként tekintenek
rá. Az ősi technikán alapuló talpmasszázs az ájurvéda tudományának egyik
alapköve. Gyógynövényőrleménnyel vagy Ghí-vel (bio vajjal) történik a
kezelés. Ezt Indiában szinte mindenki
elsajátítja, már egészen kicsi gyerekek is magas színvonalon végzik. A
reflexológián alapuló talpmasszázs során a talp úgynevezett „marma”-pontjain
dolgozunk. Alkalmazása során hatással tudunk lenni a belső szervek működésére,
valamint harmonizálni tudjuk a szervezet általános állapotát.
50 perc
10 300,-Ft
Swedana (Szvédana)
A swedana
jelentése: gőzölés, gőzfürdő. Az egyszemélyes gőzszaunát általában masszázsok
után használjuk, ugyanis az olajos masszázsok alatt a méreganyagok kioldódnak a
szövetekből, majd a gőz hatására folyékonnyá válnak e szükségtelen anyagok így
hatékonyabban távoznak el a szervezetből. Nagyon előnyös a merev ízületek
lazítására is.
Sneha kriyas csomag
4 db kezelés (Thalodal, Abhyanga, Shirodhara, Shiroabhyanga) 49 400 Ft
Tekintse meg Ayurveda csomagajánlatunkat és tapasztalja meg autentikus környezetben az indiai csodát.