Nordic walking 
A szálloda sportprogramjai között a vízi tréningek mellett kimagasló szerep jut a nordic walking-nak és a power walking-nak.
A séta önmagában is remek mozgásforma, de bottal vagy a karok határozott mozgásával kísérve az egész testet átmozgatja, mégpedig úgy, hogy nem okoz túlzott megterhelést az ízületeknek, és a túlsúly leküzdésében is remek segítséget nyújt.
Mi kell ahhoz, hogy belevágjunk egy ilyen tréningbe? Gönye Erika a szálloda gyógytornásza szerint, egy sportcipőre és elhatározásra, hiszen kortól és edzettségi állapottól függetlenül űzhető a finn eredetű nordic walking és az Egyesült Államokból hódító útjára indult erőteljes séta is. Természetesen a nordic walkinghoz szükség van speciális, a testmagassághoz igazodó méretű botra is, ami szállodánkban a vendégek rendelkezésére áll. Fontos az edzés előtt egy közös bemelegítés, és az első néhány alkalom során a helyes mozdulatok megtanulása a mozgásra vágyóknak.
Szállodánkban rengeteg térítésmentes mozgásforma közül választhatnak azok, akik itt pihennek, nyaralnak. Soha ennél jobb lehetőség nincs arra, hogy szakemberek felügyelete mellett kipróbálják ezeket, és amelyik számukra rokonszenves, azt később a lakóhelyükön is űzhessék. Ráadásul az előbb említett „sportgyaloglásokat” az alapok elsajátítása után már egyedül és akár anyagi ráfordítás nélkül is folytathatják.
Minden, amit tudni kell az egészségmegőrző gyalogló tréningről – a nordic walking hatásai:
- a kutatások szerint a bot használata 30%-kal csökkenti a csípő, térd, bokaízület, és a porckorongok terhelését
- komplexen megmozgatja az egész test izmainak 90 %-át
- erősíti a felsőtestet, a karizmokat
- a tenyér folyamatos nyitása-zárása egy pumpáló mozgással javítja a vénás vér visszaáramlását, mely az általános vérkeringés gyorsulás mellett különösen előnyös
- erősíti a hátsó comb, csípő, popsi izmokat, mivel a bot segítségével megnő a lépéshossz
- erősíti a csontozatot, ezáltal csökkenti a csontritkulás kockázatát
- javítja a testtartást,
- oldja a nyaki és vállövi izmok feszültségét
- a botok biztonságosabbá teszik a járást
- a szervezet 20-46 %-kal több kalóriát éget el így, mint normál gyaloglásnál („zsírégetés”)
- javul az állóképesség
- megnő a szervezet oxigénfelvétele és ez a javuló vérkeringés mellett serkenti az agyműködést, a gondolkodást
- szabadban végezhető, ahol kiszellőztethetjük magunkból a gondolatokat, és edzés után kellemes érzést, nyugalmat, kiegyensúlyozottságot biztosít
Fitness
A sport lehet, de nem muszáj, hogy megterhelő legyen. Fontos azonban, hogy örömünket leljük benne, hiszen stresszmentes és még szórakoztat is! Mozgásba hozza vér-és nyirokérkeringésünket, ezáltal a salakanyagok is gyorsabban szállítódnak el.
S hogy mennyi formája ismert! Ki-ki kedve szerint válogathat nálunk is!
Fitness-termünkben erősítő- ill. kardiogépek segítségével végezheti el edzésprogramját. Személyi edző is természetesen rendelkezésre áll, aki személyre szabottan állítja össze Önnek a programot s segít betanulni az egyes mozdulatokat is.
Kondícionáló tornák
Különböző kondicionáló tornákon vehet részt ön is, ha ellátogat szállodánkba. Frissüljön fel velünk a reggeli tornán, vagy csináljuk együtt az aqua fitness-t! Kipróbálhatja azonban az izgalmas fitball gyakorlatokat is, s megnyújthatja magát a streching gyakorlatok során.
Sportprogram kínálatunk:
Nordic - Walking Program
Nordic - Walking Technik
Power Walking Program
Zenés reggeli torna
Soft Ball
Fit Ball
DISC''SIT
Flexi-Bar
Fit-szalag tréning
Stretching labdával
Pilates eszközzel (labda, szalag, karika)
Preventív gerinctorna
Egyensúly tréning
Gerincegyensúly tréning
Relaxáció
Tai Chi
Jóga
Gyerektorna
Női intimtorna (extra fizetendő)
Pilates egyéni (extra fizetendő)
Szállodánkban többféle vízi torna közül is választhatnak a vendégek:
- Zenés vízi torna: 20-25 perces általános vízi torna zenére, melyet vízi súlyzóval és vízi nudlival végeznek, illetve ezen szerek nélkül.
- Aqua-tréning: 30-35 perces fitnesz program hangulatos zenére. A gyakorlatok fejlesztik az állóképességet, az izomerőt, és a hajlékonyságot.
- Vízi gerinctorna: általános gerinctorna a vízben, melyet különböző eszközökkel végzünk, mint az aquafins, a gumiszalag és az egyensúlyozó tányér.
- Aqua-fitness és Aquafins-Fit: ezek az aerobik programok azoknak ajánlottak, akik teljesen egészségesek, semmilyen szív-, vérnyomásproblémájuk nincs, és nem szencvednek ízületi- vagy gerincfájdalmaktól. A bemelegítés után következnek az aerobik gyakorlatok, ugrálások, futások. Az Aqua-Fitness alatt vízi súlyzókkal erősítjük a különböző izmokat, míg az Aquafins-Fit tréningnél a lábakra és a kezekre tépőzárral rögzített Aquafins eszközzel növeljük a víz ellenállását, így még hatásosabban erősíthetjük a problémás területeket (comb, popsi, has, kar). A torna végén nyújtó gyakorlatokat végzünk.
A programok hetente változnak, melyről az akktuális heti sportprogramunkban talál információkat.
Tenisz
Szállodánk 2 salakos teniszpályával rendelkezik, mely tavasztól őszig folyamatosan várja teniszezni vágyó vendégeit.
Természetesen teniszoktató is rendelkezésre áll, hogy tenisztudását továbbfejlessze, vagy ha éppen most akarna elkezdeni teniszezni! Örömmel várjuk!
Télen pedig szivesen ajánlunk a környékben fedett pályát a tenisz szerelmeseinek.
Kerékpár - és gyalogtúrák
A túrázás lényegében természetjárás. A huzamosabb ideig történő friss levegőn tartózkodás, az egyenletes, mértékletes fizikai igénybevétel /lábizommunka, testtartás, egyensúlyozás/ fokozza az izmok erejét, fizikailag frissítően hat a szervezetre, és a tájban való gyönyörködés, a csendes, nyugodt környezet pszichés ellazuláshoz vezet.
Szállodánkban szervezett formában van lehetőség arra, hogy vendégeink kísérővel fedezzék fel a környék természeti szépségeit.
Amennyiben kerékpárt szeretne bérelni, jelezze előre szobafoglalásakor vagy itt-tartózkodása ideje alatt a szálloda recepciójánál!
Keleti, alternatív mozgások
Tai Chi
A Tai Chi Chuan a hagyományos kínai orvoslási gyakorlat sorába, hagyományába tartozik, a kínai harcművészetből ered és a taoista légzőgyakorlatokból származó belső tapasztalásokból fejlesztették ki. Egy évezreden keresztül különböző családi hagyományok útján adták tovább. Ma a Yang stílus a Tai Chi Chuan legelterjedtebb formája. Megfelelő képzéssel az ember testi képességei fejlődnek, jobb lesz a mentális kontrollja és jobban egyensúlyba kerül; végül egészséges és életerős lesz, még akkor is, ha a kiinduló helyzetben gyenge vagy beteg volt. A Tai Chi Chuan általában a mozgás közbeni és a nyugalmi helyzetben megtartott belső tudatosságra alapul. Amikor úgy ülsz, mint egy hegy, légy kész a cselekvésre, de gyors fizikai mozgás közben a tudatod legyen nyugodt és tiszta.
A Tai Chi tulajdonképpen egyfajta meditációs mozgás, lassú, könnyed, kecses mozdulatokból áll. A mozgáselemek hosszabbak ill. rövidebben is lehetnek. A lassú folyamatos nyújtó és forduló mozgásai ellazítják az izmokat, növelik az izületek mozgáshatárait, masszírozzák a belső szerveket; a lassú ritmikus mozdulatok enyhítik a szívre háruló megterhelést, könnyítik a vérkeringést, a légzést. A mozdulatsorozat elsajátítása és végrehajtása figyelemösszpontosítást kíván meg, s ezáltal oldja a pszichés feszültséget is.
Mivel a tai chi korhatár nélkül alkalmazható, próbálja ki ön is!
Szállodai programok, környékbeli kirándulások
Végre valami más! Színes, színvonalas zenével és szórakozási lehetőségekkel várjuk Vendégeinket szállodánk bárjaiban, az alábbi időpontokban:
Zenés-táncos estek keddtől szombatig, 19–23 óráig (a Balaton Duó és a Dynamic Band közreműködésével)
Zongoraestek - hetente 3 alkalommal (hétfő, péntek, szombat)
További programlehetőségek: lovas programok, borkóstolós programok, hajókázás, vitorlázás a Balatonon.
Törpeklub
Amíg a szülõk kúráznak, vagy csak épp egy kis „gyermekmentes” kikapcsolódásra vágynak, szakképzett gyermekfelügyelõ vigyáz a gyermekekre.
Szállodánkban délelõttönként* gyermekfelügyeletet és játszóházat biztosítunk, 14 órától pedig különféle játékos programokkal, vízi vetélkedõkkel, készségfejlesztõ játékokkal várjuk a kicsiket.
A gyermekek a játékok során zsetonokat szerezhetnek, melyeket értékes nyereményekre, játékokra válthatnak be.
További programlehetõségek:
Ping-pong bajnokság
Póni lovaglás lehetõsége
Arcfestés...
...és még sok színes programlehetõség
*nyári szünetben, hosszú hétvégéken és ünnepnapokon
Szervezett kirándulások
Egésznapos kirándulások:
- Budapest
- Puszta
- Balaton körút
- Bécs
- Pécs
Félnapos utak:
- Balatoni kirándulás
- Kis-Balaton
- Keszthely
- Tapolca– Sümeg
- Herend– Veszprém
- Szigliget
Sétarepülés: Cessna repülõvel
4 útvonalon:
- Kis-Balaton
- Balaton
- Sümeg – Badacsony
- Budapest
Ár: 13.750 – 102.750,-Ft/fõ, létszámtól függõen
„Hõlégballonnal a Balaton felett” naplementében
Transzfer a hotel elöl (kb 17:30)
1 órás sétarepülés a Balaton felett (pezsgõs koccintással oklevél, fényképezési lehetõség)
Felnõttár: 149.- €
Parasztlakodalom: Vonyarcon a Helikon Tavernában
Tradicionális lakodalmas program, vacsora folklór, cigányzene
Ár: 9.990-Ft
Keleti teakülönlegességek vízipipázási lehetõség, keleti táncok, tánctanulási lehetõség.
Ár: 6.990,- Ft
Zágráb
Városnézés helyi idegenvezetõvel a történelmi belvárosban, Varasdon séta a belvárosban, útközben Magyarországon reggeli, vacsora.
Ár: 13.500,- Ft
Hévízi programajánló
Keszthelyi programajánló
Szervezett túrák
Ajánlataink
Szervezett hagyományos túrák a környéken
(idõjárás függvényében, hetente egy alkalommal):
- Karmacs
- Nemesbük
- Keszthely
- Héviz borhegy
- Alsópáhok
- Rezi vártúra
- Cserszegtomaj
- és más útvonalak
Gyalogos városnézés Hévizen (kb. 1,5 óra)
Kerékpártúrák
Hévízen és a Balaton környékén kialakított bicikli utak kiváló alkalmat kínálnak arra, hogy a régió csodás tájain végigkerekezve megcsodáljuk a táj szépségeit.
Szállodánk lehetőséget kínál Önöknek arra, hogy jól felszerelt és jó minőségű kerékpárt kölcsönözhessenek, és bejárhassák a környéket.
Kerékpárkölcsönzés díjai:
Bérleti díj 1 nap esetén:
Felnőtt kerékpár: 3000.- Ft/kerékpár
Gyermek kerékpár: 1500.- Ft/kerékpár
Bérleti díj max. 2 óra idõtartamra:
Felnőtt kerékpár: 1000.- Ft/kerékpár
Gyermek kerékpár: 750.- Ft/kerékpár
Fakultatív kerékpáros programlehetõség
Janko's Bike Team Kis-Balaton-túrája:
Indulás: 11:10 (NaturMed Hotel Carbonától)
Visszaérkezés Hévízre: kb.14:00
Útvonal: Kis-Balaton túra
Hévíz > Alsópáhok > Zalavár > Kis-Balaton Ház > Balatonhídvég > Szentgyörgyvár > Alsópáhok > Hévíz
Táv: 40 km
Nehézség: könnyű túra
Janko's Bike Team Festetics-túrája:
Indulás: 11.00 (NaturMed Hotel Carbonától)
Visszaérkezés Hévízre: kb.13.30
Útvonal: Festetics Túra
Hévíz > Keszthely > Gyenesdiás > Torna pálya > Festetics Kilátó > Gyenesdiás > Keszthely > Festetics Kastély > Hévíz
Táv: 25 km
Nehézség: könnyű túra
Bringára fel!
A Defekt kerékpáros pihenő fő célja a szabadidő turizmus fejlesztése Keszthely térségében. Egy olyan több funkciós pihenő, mely lehetőséget biztosít városunk és a térség megismerésére kerékpáron, valamint szervizt, információt és felfrissülési lehetőséget kínál a tekerők számára.
Teljesítménytúrák:
2012.május 20. Kis-Balaton kör /80 km/
Keszthely-Alsópáhok-Zalavár-Zalaszabar-Zalakaros-Balatonmagyaród-Sármellék-Keszthely
2012.június 17. Szeld át a Balatont! /70 km/
Keszthely-Balatonmáriafürdő-Fonyód-Hajóval át Badacsonyba-Balatonederics-Keszthely
2012.július 1. Hódítsd meg Szigligetet! /55 km/
Keszthely-Gyenesdiás-Vonyarcvashegy-Balatongyörök-Szgiltiget-Badacsontördemic-Kesztehely
2012.augusztus 19. Légy a hegyek királya 1 ! /70 km/
Keszthely-Balatongyörök-Szentgyörgyhegy-Badacsonytördemic-Badacsony-Keszthely
2012.szeptember 2. Légy a hegyek királya 2 ! /90 km/
Keszthely-Várvöly-Lesencetomaj-Várvölgy-Zalaszántó-Rezi-Cserszegtomaj-Rezi-Karmacs-Kehidakustány-Zalaköveskút-Nemesbük-Hávíz-Keszthely
Indulási helyszínekről érdeklődjön szállodánkban a programszervezőknél!